Én alapvetően azt gondolom, hogy mi szigorú szülőknek számítunk, legalábbis a többi családot elnézve nem az engedékeny társaságba sorolnám magunkat. Nem azt mondom, hogy nálunk katonaság van, de azért mindennek van következménye és igyekszünk mindig következetesek lenni.
Nem mondom, hogy teljesen tablet és telefon mentesen nőjenek fel a gyerekek, mert nyilván az ő világuk már ez lesz, és tetszik vagy nem, sokkal jobban kell tudniuk ezeknek a kütyüknek a működését, mint mi fogjuk valaha, de azért saját telefon hat – hét éves gyerekeknek szerintem nem való. Legalábbis bizonyos esetek kivételével, amikor a gyerek sokat utazik, mert mondjuk versenyszerűen sportol valamit, vagy táborba megy, vagy más hobbija, iskolai elfoglaltsága miatt sokat kell a szülők nélkül mennie vagy utaznia. Ekkor ugyanis biztonságot ad és folyamatos kommunikációt biztosít.
Így van ez a mi esetünkben is, és olyannyira így van, hogy az utolsó út előtt két nappal például a gyerekem véletlenül leejtette a telefonját, és betört a kijelzője. Alig tudtuk hirtelen, hogy szaladjunk az iszereles kis csapatához, akik már nem először segítenek ki minket a szorult helyzetünkből. Nem szerettem volna én se úgy elengedni a gyereket, hogy mondjuk csak a tanáron keresztül tudunk kommunikálni. Kicsit már én is megszoktam, hogy bármikor fel tud minket hívni, még ha mi nem is érjük el mindig, mert nyilván, ha bemelegítés van, vagy a pályán van, esetleg edzés van, akkor nem fogja felvenni a telefont. De biztonságérzetet ad, hogy két órával később visszahív minket, hogy minden rendben van. Én azt gondolom ilyen esetekben teljesen indokolt a telefon használata és engedélyezése. És hálás vagyok az iszereles csapatának, hogy még ilyen rövid határidővel is ki tudtak minket segíteni, és a gyerekem vihette magával a jól megszokott kis telefonját a versenyre.